Ugye milyen tök jó érzés, amikor felkelsz reggel és még emlékszel arra, hogy mit álmodtál? De legtöbbször sajnos pillanatok alatt el is felejted (kb. mire kinyílnak teljesen a szemeid). Ma kivételesen úgy ébredtem, hogy még mindig emlékszem arra, hogy mit álmodtam és ezt megosztom veletek
Helyszín: itthon, szüleimnél. A nappaliban vagyok. Zombi-apokalipszis van. Csend és hullaszag honol. Egyszer csak kopognak az ajtón. Óvatosan megnézem, hogy ki az. Sarah Michelle Gellar és Michelle Trachtenberg állnak a bejárati ajtó előtt (igen, pasi vagyok… 
). Beengedem őket. Az egész álom egy némafilm. Egy szó sem hangzik el. Alig pár pillanattal később hallom, hogy jönnek a zombik. Gyülekeznek a ház előtt. Rohanok a konyhába, felkapok 2 nagykést. Az egyiket a valamelyik csaj kezébe nyomom, a másikkal eltűnök a nappaliban. Innentől kezdve nem tudom, hogy a csajok mit csinálnak. Nyílik a bejárati ajtó. Bejön az első zombi. Elindul a nappali felé. Én, támadásra készen az egyik sarokban. Ahogy megpillantom a zombit nekiugrok és hangtalanul elvágom a nyakát. A zombi elterül a földön. Kicsit arrébb húzom, hogy ne legyen útban. Közben már jön is a következő zombi. Annak is nekiugrok, beleszúrom a kést a nyakába, majd vágok neki egy új szájat. Ez is elterül. Utána várok. Nem jön több zombi. De hallom hogy kint egyre többen vannak. A házba több nem jött be. Én meg gondolkozok, hogy kimenjek és őrületes mészárlásba kezdjek (ami valszeg öngyilkos-küldetés lenne), vagy maradjak a nappaliban. Miközben ezen gondolkozok a “kamera” a szememre volt zoom-olva (mint a filmekben) és szép lassan távolít a szememtől, úgy hogy először csak az arcom látszik, majd az egész fejem. Végül kirajzolódik a testem és látom, hogy én is csak egy zombi vagyok a sok közül. Minden ami előtte történt csak emlékként maradt meg a zombi elmémben, és filmként játszódott le a zombi szemeimben. Ekkor felébredtem. Hajnal volt, már világosodott.
Hozzáértőknek 2 dolog tűnhetett fel:
1. Sarah Michelle Gellar és Michelle Trachtenberg nem zombikat öldököltek, hanem vámpírokat.
2. A zombikat úgy nem lehet megölni, hogy elvágod a torkát. Az agyat kell elpusztítani.
Na ezt fejtse meg nekem egy álomfejtő!
Konklúzió: nem mindig jó dolog, ha az ember emlékszik az álmaira. 
). Aztán áprilisban jött a második budapesti Leander koncert, ezúttal egy egybenyitott Yuk-ban. Sajnos ez a második koncert már nem tetszett annyira, de nem is az együttes miatt, hanem sokkal inkább a helyszínnel volt a bajom. A Yuk szó szerint az, amit a neve mond. A plafon alig több mint 2 méterre van a padlótól és ha egy rendesebb tömeg jól akarja érezni magát, az már nem megy, ugyanis kicsi a hely. De legalább 2 helyszínen voltak koncertek és mindenki talált magának valót (nekem speciel a Misfits Tribute nagyon tetszett).
(Aki még nem tudná, vagy lusta utánaolvasni az archívumban a RaSzENP jelentése: Rohadjuk a Szobában Egész Nap Party)
, de az Uptime Project-en a 339 nappal egy méltó 69. helyezést sikerült összehozni 
Két hete ugyanis vettem magamnak egy használt autót. A nyáron bőven tele lett a f@szom a BKV-vel és azzal, hogy a 40 fokban (ami kint volt), a buszban még sikerült fűteni egy kicsit és legalább 50 fok volt. Így mire reggel 8-kor az ember beér a munkahelyére egyszer már leizzadt. Na ebből pont elegem lett. Amúgy is már nagyon régóta tervezem, hogy veszek autót (első sorban hétvégi hazajárásra), de a pár héttel ezelőtti nagy melegig nem igazán vitt rá a lélek. A jármű pedig egy hófehér Peugeot 306 XR. Mindig is tetszettek a Peugeot-k, nagyon szép autó az összes. Először egy 406 Coupé-t nézegettem, de az eladó kicsit fasz módon állt hozzá az egészhez, ami egy kicsit a kedvemet vette, meg aztán egy akkora és olyan drága kocsira nincs is szükségem. A 306-os pont jó kapóra jött, egész jó áron sikerült megvenni egy magánembertől, végig vezetett szervízkönyvvel (ugyan nem márkaszervízben…). Aki kiváncsi rá, FB-re majd rakok fel pár képet.
Tehát, ugorjuk át azt a részt, ahol az előző bejegyzést még egyszer leírom és folytassuk ott, hogy múlt héten kedden a ZP-ben töltöttük újfent az estét. Ezúttal Subscribe koncert volt, akik most nem a RATM-t coverelték, hanem saját számokkal léptek fel. Őszintén megmondom, hogy abból a nagy raszta-hajú énekesből nem néztem volna ki, hogy ilyen kemény számokat játszanak. Még soha nem hallottam őket korábban (kivéve a szintén ZP-s RATM cover-t), így a RATM alapján azt hittem, hogy valami lightosabb rock-ra számíthatunk. De ez még véletlenül sem volt így. A srácok az első rifftől kezdve egész a koncert végéig olyan brutál keményen tolták, hogy lesett állal hallgattam végig. Nagyon szuper volt a koncert (végre a hangosításra sem tudok panaszkodni) és a hangulatot is csinálták rendesen. Ennyi embert még nem láttam egyszerre crowdsurfing-elni, de még olyat sem láttam, hogy a színpad előtti óriási tért komplett kiürítették koncert kellős közepén, hogy a bátrabbak körbe-körbe tudjanak rohanni, miközben pogo-stílusban elcsapnak egy-egy embert. Innen a billentyűzet mögül is nagyon nagy gratula a Subscribe-nak a fergeteges koncertért!
A Subscribe után a következő említésre méltó esemény múlt hét szombaton az ITSH Health Day volt – amolyan céges nyári buli. Minden évben megrendezésre kerül, és minden évben nagyon szuper szokott lenni, bár a tavalyi kicsit unalmasra sikeredett. Szerencsére az idén újra sikerült nagyot alakítani a cégnek, a friss helyszínnel és változatos programokkal jól eltaláltak mindent. Esetleg a DJ-t kellene csak kirúgni végre, ugyanis a videó-diszkónál szó szerint elvándoroltak az emberek hazafele. Vegye már észre, hogy senkinek nem tetszett az a fajta zene és rakjon be olyan számokat, amire táncol is valaki. A másik dolog ami nagyon tetszett az Bödőcs Tibor standupja volt: “Hiába van okostelefonod, ha ugyanazok a hülyék hívnak rajta.” 